Míg korábban a pszichológushoz járni tabu volt – valami, amiről nem beszéltünk, vagy éppen szégyelltünk –, addig ma már egyre nyíltabban vállalható a mentális egészség támogatása. Generációk nőttek fel úgy, hogy „a problémákról nem beszélünk”, mert a túlélés, az újjáépítés vagy a fizikai megterhelés minden érzelmi folyamatot háttérbe szorított. Az érzelmek feldolgozására egyszerűen nem volt sem idő, sem tér.
Az utóbbi ötven év azonban olyan mértékű változást hozott, amit az emberiség korábban évszázadok alatt sem élt át. Az információáradat, a digitális életforma, a globalizáció és az időnyomás olyan pszichés nyomást helyez az idegrendszerre, amely már magzati korban elkezd hatni. A technológia, a mesterséges ingerek és a fogyasztói társadalom által diktált tempó szinte mindenkit érint – és nem mindenki tud vele lépést tartani.
A millenniumi és Z generáció már egy olyan világban nőtt fel, ahol a mentális egészségről szabadabban lehet beszélni. A közösségi média, a mentálhigiénés kampányok és az ismert emberek őszinte vallomásai normalizálták a segítségkérést. Mindez csökkentette a megbélyegzést, és lehetővé tette, hogy a pszichológushoz fordulás ne a gyengeség jele legyen, hanem az öngondoskodás tudatos formája.
Ugyanakkor ezek a generációk egészen más jellegű kihívásokkal néznek szembe:
– gazdasági instabilitás,
– klímaszorongás,
– technológiai túlterheltség,
– a COVID–19 járvány hatásai,
– a munka és magánélet határainak elmosódása.
A korábbi generációkhoz képest nagyobb bennük a belső igény az önreflexióra, az önismeretre és a pszichés egyensúly keresésére. Ám ez az intenzív tudatosság olykor túlzott elvárásokat is szül önmagukkal szemben – ez újabb szorongás forrásává válhat.
A háborúkat követő generációknak nem adatott meg az érzelmi feldolgozás tere. Az ő idegrendszerük a túlélésre volt hangolva – a fizikai munka, az újrakezdés és a napi megélhetés uralta a mindennapokat. Ezzel szemben a mostani nemzedékek – tudattalanul is – az elődök elfojtott érzelmi tartalmait próbálják feloldani és átdolgozni, pszichés síkon rendezni.
Egyre több fiatal érzi, hogy a benne felmerülő válságok nem egyszerűen személyes nehézségek, hanem egy nagyobb kollektív átalakulás részei. Mintha az egyén problémája az egész emberiség átalakulási folyamatait is tükrözné.
A tudat kiterjesztése nem csupán technikák kérdése – hanem döntés, kitartás és radikális önismereti út. Ez a folyamat gyakran fájdalmas, hiszen megingatja az eddig biztonságosnak vélt struktúrákat, a status quót, az egó kényelmes szerepeit.
De nincs más választásunk, mint vállalni ezt a kockázatot: az emberi természet nyitott a fejlődésre, az átalakulásra és a transzcendenciára. A pszichológia ma már nem maradhat meg a patológiák szintjén – utakat kell kínálnia az emberi tudat ismeretlen dimenzióihoz is.
Az új generációs pszichológia egyre inkább a humanista és transzperszonális irányzatok felé fordul, ahol:
– az elfogadás,
– az elköteleződés,
– a részvételi megértés
kerül előtérbe.
A cél már nem az, hogy a beteget hibáztassuk vagy elnyomjuk a tüneteket, hanem hogy megértsük, milyen mélyebb szükségletek húzódnak meg mögöttük. Az új pszichológia eszköze a kapcsolódás, a belső erőforrások aktiválása és az átalakulás támogatása – nem csak egyéni, hanem kollektív szinten is.
A minket körülvevő világ megértése kulcs ahhoz, hogy megértsük az emberi lényt. És az emberi lény megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy új korszak kapuján beléphessünk – együtt, tudatosabban, mélyebben.
